FŐMENÜ
MENÜ
2016-09-20

Nehéz kezdet

Szombaton megkezdte szereplését U14-es csapatunk a gyermekbajnokság kiemelt osztályának C-csoportjában.

Az első fordulóban két mérkőzést játszottunk Budapesten az Elektromos sportcsarnokban, melyeken gyorsan meg is tanultuk, hogy itt bizony nehéz dolgunk lesz.

Az első ellenfelünk az FTC csapata volt, amely már az első félidőben magabiztos előnyre tett szert ellenünk. Mi megilletődve játszottunk, és a nálunk jóval erősebb fizikumú, összeszokottabb ellenféllel szemben néhány szép védés és lövés ellenére esélyünk sem volt.

Váci KSE -FTC KN KFT 14-36 (7-19)

Váci KSE: Bíró, Szigetvári (k) - Alföldi 4, Bene 1(1), Juhász, Kocsis 5, Kovács, Mezei, Pálffy, Pálinkás, Zeller 2, Vili 2, Rózsa, Szőnyi, Palotai. Edző: Fülöp Andrea

A második mérkőzésen a Budakalász csapata ellen léptünk pályára. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a védekezésünk az első mérkőzéshez képest javult, és az átlövéseink is rendre az ellenfél kapujában landoltak. A folytatásra sajnos elfogyott a kezdeti lendület, védekezésünkbe rendre hiba csúszott és a lövések sem voltak már olyan pontosak. Ezeket kihasználva az ellenfél fokozatosan elhúzott, így a vége 6 gólos vereség lett.

CYEB-Budakalász - Váci KSE 22-16 (11-8)

Váci KSE: Bíró, Szigetvári (k) - Alföldi 5, Bene 4, Juhász, Kocsis 3(2), Kovács, Mezei 1, Palotai ,Pálffy, Pálinkás 3(2), Rózsa, Szőnyi, Vili, Zeller. Edző: Fülöp Andrea


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK