FŐMENÜ
MENÜ
2017-01-10

Fordulat a félidőben

A téli felkészülés első erőfelmérőjére került sor Cegléden, ahol a Liga Kupa keretében léptünk pályára a 3 montenegrói válogatottját nélkülöző hazaiak ellen.

A találkozó edzőmeccsre jellemző iramban és színvonalban kezdődött, melyből nekünk sikerült előbb kiemelkednünk és lelkesebb játékkal sokat cserélve is fokozatosan növeltük előnyünket és biztos vezetéssel vonulhattunk pihenőre.

Az előny azonban elaltatott minket, míg a hazaiakat és a játékvezetőket felpaprikázta, így a folytatásban nemcsak a feléledő ceglédiekkel, hanem a konzekvensen a kárunkra tévedő játékvezetőkkel is meg kellett küzdenünk. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a játékunk is egyre több hibát produkált, már nem is annyira meglepő, hogy az utolsó 5 percre nemcsak utolértek a hazaiak, hanem a vezetést is át tudták venni, amit végül nem kis szerencsével meg is tartottak a lefújás pillanatáig.

 
Ceglédi KKSE - Váci KSE 27-26 (9-14)
Liga Kupa, B. csoport
Cegléd, 200 néző
V: Sándor - Szabó
Váci KSE: Drissi (k) - Vasic 4(1), Chychykalo 6, Lendvay 1, Topic 2, Pavlovic 2(2), Császár 1, cs: Vitáris (k) - Törteli 3, Ménfői 3, Tyiskov, Sinkó, Czene 1(1), Koller 3. Edző: Gúnya Péter
Ceglédi KKSE l.d.: dr. Bíró 6. Edző: Nagy Károly
Kiállítások: 0 perc ill. 12 perc
Hétméteresek: 3/2 ill. 6/4

AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK