FŐMENÜ
MENÜ
2017-04-26

Viharsarki kirándulás

Csapatunk már pénteken Békéscsaba felé vette az irányt, ugyanis szombaton az első mérkőzésen pályára kellett lépnünk, ami délelőtt 10 órakor kezdődött.
Mi kezdtük meg tehát ezt a fordulót a hazai csapattal, és bár nekünk plusz kellemetlenséget jelentett a korai időpont, az első 10 perc ennek ellenére biztatóan alakult. Sajnos azonban az előírt kötelező csere után fordult a játék képe, ami annak is köszönhető, hogy hónapok óta "kényszer"kapussal tudjuk csak megoldani ezt a posztot. A félidőre három gólos hátrányban voltunk, ami azonban minden "rossz körülményt" számba véve egyáltalán nem tűnt ledolgozhatatlannak.
A második félidő rögtön két váci góllal indult, és fej-fej mellett haladtak a csapatok egészen a  félidő 16-ik percéig, ahol is 3 technikai hibánkat bűntette az ellenfél góllal, így el is dőlt a mérkőzés kimenetele.

Békéscsabai DKSE - Váci KSE 22-19 (13-10)
Békéscsaba, V: Nagy - Szegedi
Váci KSE: Bíró (k) - Pálffy, Zeller, Pálinkás 8, Alföldi 4, Szőnyi, Rózsa, Cs: Bognár (k), Vili, Kocsis 2, Mezei, Bene 5, Kókai, Juhász.
Edző: Fülöp Andrea

A második mérkőzésen a feladat a védekezésünk hatékonyságának növelése volt, fel kellett keményednünk, hiszen az előző fordulóban látottak alapján egy jó Százhalombatta várt ránk.
Az első félidő eleje remekül sikerült, ellenfelünk valószínűleg nem erre a játékra számított tőlünk. Védekezésünk sokkal jobban működött, támadásban pedig a lendületnek köszönhetően sikerült többször is emberelőnyben játszanunk, amit viszont nagyon rosszul értékesítettünk, ebből alakult ki a félidei 2 gólos hátrányunk.
A második játékrészt rosszul kezdtük, a 2 gólos vendég előny gyorsan 4-re duzzadt, de szépen lassan a félidő derekára ezt sikerült ledolgozni, és teljesen nyitottá vált a mérkőzés hajrája. A kihagyott ziccerek az utolsó 2 percben azonban kialakították a végeredményt. Nagyon szépen küzdöttünk, meglepetést okozva ezzel ellenfelünknek, de a végén 1 góllal alul maradtunk.

Váci KSE - Százhalombattai VUK SE 24-25 (12-14)
Békéscsaba, V: Nagy - Szegedi
Váci KSE: Bíró (k) - Pálffy, Kocsis 6, Pálinkás 4, Alföldi 3, Bognár, Rózsa, Cs: Kókai (k), Vili 2, Bene 5, Mezei, Zeller 3, Szőnyi, Juhász.
Edző: Fülöp Andrea


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK