FŐMENÜ
MENÜ
2017-10-16

Ez valódi csapatmunka volt

Szombat délelőtt Gödöllőre utaztunk az U9-es csapattal az első fordulónkra. Nagy izgalommal várták a gyerekek az első megmérettetést, és szerencsére mind a kilencen el is tudtak jönni, így nekivágtunk a bajnoki idénynek. A szeptember eleje óta tartó edzéseken minimális hiányzással vettek részt a gyerekek, így csak annyi volt a kérdés meg tudjuk e valósítani mindazt, amit edzéseken gyakoroltunk, mostmár élesben, egy igazi csapat ellen is.
 
Az első mérkőzést a Pilisvörösvár csapata ellen játszottuk. Kemény mérkőzésre számíthattunk, hiszen a Pilisvörösvár csapata ügyes és képzett gyerekekből áll. Sejtésünk be is igazolódott, de amiket megbeszéltünk és gyakoroltunk szinte hiánytalanul megvalósították legkisebb korosztályunk gyermekei. Játékunkat az összjáték, a csapatjáték és bátorság jellemezte. Egyetlen dologgal nem tudtunk mit kezdeni: az ellenfél csapatából a 17 gólból 11-et ugyanaz a játékos szerezte, aki testi adottságait kihasználva lőtte sorozatosan a gólokat. Mindezek ellenére megérdemelte volna csapatunk akár a győzelmet is, de 2 góllal végül a Pilisvörösvár csapata győzött.
 
Pilisvörösvár KSK - Váci KSE 17-15 (8-6)
Csapat: Csörögi Máté, Katona Barnabás 5, Czombos László 4, Simon Vince 1, Solymos Levente 5, Kiss Domonkos, Rusz Edmond, Szabó Márk, Pádár Benedek
 
A második mérkőzést a Budai Farkasok csapatával játszottuk, és bár érthetően fáradtabbak voltak a fiúk, mégis megszerezték első győzelmüket az idei szezonban! Szép és ötletes játékkal múltuk felül az ellenfél csapatát, így többet is tudtunk cserélni és magabiztos győzelemmel hagyhattuk el a pályát.
 
Váci KSE - Budai Farkasok 15-8 (6-3)
Csapat: Csörögi Máté, Katona Barnabás 4, Czombos László 2, Simon Vince 1, Solymos Levente 5, Kiss Domonkos 3, Rusz Edmond, Szabó Márk, Pádár Benedek

AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK