FŐMENÜ
MENÜ
2018-03-16

Széllel szemben

A pénteki ceglédi vendégjátékunk már a túlélésről szólt. A mérkőzés ennek megfelelően alakult, hiszen mindkét csapat szerette volna megszerezni a győzelmet.

Az első félidő enyhe hazai fölénnyel telet, de a szünetre egalizáltuk az állást.

A pihenőt követően viszont sikerült magunkhoz ragadni a kezdeményezést. Védekezésünk egyre jobb volt, így támadásbeli hibáink ellenére egyre nagyobb előnyre tettünk szert. Nyolc perccel a vége előtt már négy góllal vezettünk, amikor az addigi játékvezetői felfogás, hirtelen változásához már nem tudtunk alkalmazkodni, így a végén örülnünk kellett a szerencsével megszerzett egy pontnak.

 

Ceglédi KKSE - Váci KSE 25-25 (13-13)

Cegléd 600 néző, V: Bacs - Bóna

Váci KSE: Rózsavölgyi (k) - Kecskeméti, Török, Törteli 2, Sakic 1, Grbavac 4, Holpert 6(2). Csere: Ulicsinyi (k) - Ménfői 1, Balaz 2, Koller 1, Tyiskov 2, Davidovic 6. Edző: Skaliczki László

Kiállítások: 6 perc ill 10 perc             Hétméteresek: 4/4 ill 3/2

 


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK