FŐMENÜ
MENÜ
2018-10-13

Lépésről lépésre

A biztos két pont reményében lépett pályára csapatunk a Pécsi VSE ellen még akkor is, ha Skaliczki László több játékosára sem számíthatott a héten sérülések és betegségek miatt.

A baranyai gárda a múlt héten besegített nekünk, miután hazai pályán legyőzték a nagy riválisunknak számító győrieket.

A találkozó elején három gyors góllal jeleztük, hogy mi nem izgalmak közepette szeretnénk dönteni a két pont sorsáról. Ehhez azonban a Pécsnek is volt még szava, hamar egalizálták az eredményt, az 5. percben 3-3-at mutatott az kijelző. Ezután magasabb fokozatba kapcsoltunk, támadásban Bognár jól mozgatta a csapatot, a szélen Holpert, míg a falban Antal volt elemében. Védekezésben is mindenki hozzátette a magáét. A váci blokkoknak, Kovács védéseinek és a labdaszerzéseknek köszönhetően a vendégek hat percig nem is találtak a váci kapuba, így 6-4 után sikerült megnyugtató 11-4-re módosítani az állást a 20. percre. A félidő utolsó harmadában megint kiegyenlített játékot és jópár szép megoldást láthatott a közönség. A szünetre féltucatos váci előnnyel vonultak a csapatok.

A második „felvonás” elején felváltva estek a gólok, de a győzelem ekkor sem forgott veszélyben. A pécsiek tehetséges edzője, Kovács Gábor azonban nem adta fel, igyekezett fogást találni rajtunk. A vendégek abban bíztak, hogy a kevés cserelehetőség miatt fáradó csapatunkat sikerül megállítaniuk. És bár az idő előrehaladtával 3 gólra olvadt a fór, de a pécsiek fellángolását a továbbra is jól dolgozó védekezésünk és Pál talpról eleresztett ficakos bombája végleg elfojtotta. Az utolsó percekre már nem maradt izgalom, a kevés cserével jól sáfárkodott Skaliczki László, így megérdemelten tartottuk itthon a két pontot a jól küzdő pécsiek ellen.

 

Váci KSE - Pécsi VSE 28-25 (17-11)

Vác, V: Medve - Tarnavölgyi

Váci KSE: Kovács (k) - Holpert 8(2), Stranigg 3, Kocsi 1, Antal 5, Pál 2, Kállai 1, cs: Koczka, Ulicsinyi (kapusok), Horvácki 1, Tárkányi, Bognár 6, Tyiskov 1. Edző: Skaliczki László

Pécsi VSE l.d.: Bujtár, Vass 6-6(3). Edző: Kovács Gábor.

Hétméteresek: 2/2 ill. 3/3      Kiállítások: 2 perc ill. 4 perc


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK