FŐMENÜ
MENÜ
2018-10-17

Siker és papírforma

U14-s csapatunk az utolsó előtti fordulóban Szentendrén szerepelt, ahol a Dunakeszi csapata és az eddig veretlen veresegyházi csapat volt az ellenfelünk.

A Dunakeszi elleni első mérkőzés a vártnál nagyobb izgalmakat tartogatott. Nagyon gyenge játék jellemzett bennünket, így a félidőben meglepetésre az ellenfélnél volt az előny. A második játékrészben már lövőink is magukra találtak, védekezésünk is éberebb volt, így folyamatosan sikerült ellépni a Dunakeszi csapatától és ezt a megszerzett előnyünket sikeresen meg is tartottuk a mérkőzés végéig.


Váci KSE - VS Dunakeszi 28-20 (9-12)

Szentendre, V: Lázár - Takács

Váci KSE: Greff (k) - Sajgó 3, Rezessy 6, Végh 1, Kondér 6, Sári 5, Szunyogh 2. Csere: Nagy, Faragó 1, Hekli 3, Halász 1. Edző: Solymos Andrea


A második mérkőzés első félidejében egyáltalán nem találtuk magunka, így a veresi csapat teljesen átgázolt rajtunk. Azonban következett a második játékrész, amelyben a zártabb védekezés sikeresnek bizonyult, ebből eredményes lerohanások születtek. Nem adtuk meg magunkat. Nagyot küzdöttek a fiúk, amire nagyon büszkék lehetünk.


Váci KSE - Veresegyház VSK 16-26 (5-15)

Szentendre, V: Lázár - Mucsányi

Váci KSE: Greff (k) - Sajgó, Hekli 7, Végh, Kondér 1, Sári 4, Szunyogh. Csere: Rezessy 3, Halász, Nagy 1, Faragó. Edző: Solymos Andrea


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK