FŐMENÜ
MENÜ
2018-10-20

Könnyed siker

Kötelező győzelem reményében, három új játékossal (Kökény Tibor – Vecséről, Nagy Norbert – Balmazújvárosból, Singely Mihály – NEKA-tól) a fedélzeten utaztunk a megyei riválális Százhalombatta csapatához.

Mindenki két pontot várt a Váctól, hiszen ha bajnokságot akar nyerni a Skalczki-legénység, akkor hozni kell az ilyen mérkőzéseket. Intő jel azért akadt, váci oldalon többen is vírusos betegséggel (Bognár, Stranigg, Horváczki) küzdöttek a héten.

A találkozó első percei igazolták a „kötelező mindig a legnehezebb” tételt. Álmosan kezdtek a fiúk, akadozott a támadójátékunk, az ellenfél kapusa is jól védett az első időszakban, míg a váci védelem kissé szellős volt. Az első negyedórában Ulicsinyi védéseinek köszönhetően nem tudott ellépni a Százahalombatta (16. perc: 8-8). Ezt követően egyszer csak elkezdett játszani a csapatunk. Felkeményedett a védkezésünk, sikerült megszűrni az alapvetően 2-3 játékosra épített százhalombattai akciókat, a kapuban Ulicsinyi továbbra is lehúzta a rolót, míg támadásban szélről, beállóból, és Stranigg révén kívülről is eredményesek voltunk. A szünetig sikerült 4 góllal ellépni az ellenfelünktől.

A második etap elején aztán a kapuban tovább remeklő, és ebben a szakaszban gólt is szerző Ulicsinyi, valamint a szélsőink, Holpert és Nagy hamar mindenki tudtára adták, hogy izgalommentes két pontért érkeztek ma Battára. Öt perc alatt egy 6-0-ás váci rohammal tíz gólosra hízlalták a fórt (35. perc: 13-23). Skaliczki László vezetőedző valamennyi hadra fogható mezőnyjátékosát pályára küldte. A „beszállók” meg is hálálták a bizalmat, tartották a a tízgólos váci előnyt (53. perc: 22-32). Különösen Tárkányi volt elemében, aki az utolsó pecben még arra is ügyelt, hogy gólt dobasson régi-új csapattársával, Singely Misivel. A hazaiak az utolsó percekben kicsit ugyan kozmetikáztak az eredményen, de a magabiztos váci sikert semmi nem veszélyeztette és „sima meccsen”, a második félidőben már szórakoztató és felszabadult játékkal nyertek Pál Geriék.

 

Százhalombattai KE - Váci KSE 26-33 (13-17)
Százhalombatta, V: Fehér - Répás
Váci KSE: Ulicsinyi (k) 1 - Nagy 3, Kállai 2, Antal 2, Tyiskov 1, Stranigg 6, Holpert 8(2), Cs: Koczka, Kovács (kapusok), Horvácki 1, Tárkányi 2, Bognár 2, Kocsi 3, Pál 1, Kökény, Singely 1. Edző: Skaliczki László
Százhalombattai KE l.d.: Kővári 6. Edző: Kovács Gergely
Hétméteresek: 0/0 ill. 3/2      Kiállítások: 6 perc ill. 2 perc

 


AJáNLOTT VIDEó

 

 

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Hely

Csapat

PONT

1

MOL-Pick Szeged 22

2

Telekom Veszprém 20

3

FTC-HungaroControl 14
4 HE-DO B.Braun Gyöngyös 13

5

Grundfos Tatabánya KC 12

6

Csurgói KK 11
7 Balatonfüredi KSE 11

8

Sport36-Komló 10

9

SBS-Eger 9
10 Dabasi KC VSE 7

11

Mezőkövesdi KC 5

12

Budakalász KZRT 4

13

Orosházi FKSE 3

14

Váci KSE 1
FŐ SZPONZORAINK

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉDIAPARTNEREK